Osztályomba egy gyerek került elsőben a Tudásfa Tanodából. Rögtön látszott rajta, hogy hozzászokott a rendszeres foglalkozásokhoz, nem ismeretlen számára egy betartandó szabályrendszer. Örülök, hogy egy magánovi ilyen komoly figyelmet fordít a megfelelő előképzésre.

Szabó Tamásné, tanítónő
Hajós Alfréd Általános Iskola


14 éve, amikor óvodát kerestünk az akkor 3,5 éves kisfiúnknak, a Tudásfa Tanoda volt az első magánovi, amit megnéztünk a gödöllői intézmények közül. Azonnal megtetszett az ovi barátságos környezete, családias hangulata, az ovónénik és dadusok közvetlen stílusa.

Fontos volt számunkra, hogy bár kisebb közösségbe kerül gyermekünk, a játék, szórakozás és fejlesztés mellett nagy gondot fordítson az ovi arra, hogy tanuljon meg a csemeténk egy közösség szabályait betartva alkalmazkodni, elfogadni, érvényesülni és fejlődni.

Mindig örömmel mentünk oviba, és természetesen a testvérek is követték bátyjukat, és mindhárman idejártak a suli kezdéséig.

Számunkra nagyon fontos volt, hogy az iskolakezdés előtti évben, nagyon alapos volt a felkészítés, aminek eredményeként soha, semmilyen nehézséget nem okozott sem az iskolakezdés, sem a tanulás.

Három éve pedig, amikor negyedik gyermekünk is ovis korba lépett, nem volt kérdéses számunkra, hogy a Tudásfa Tanoda gondjaira bízzuk Őt is. Azóta már elsős, és bár szereti a sulit, sokat emlegeti az ovit, ahol olyan nagyokat lehetett játszani!

Kovácsné Kasi Gabriella